Az írást feltöltötte: tonti
Papp Gábor - A magyarok ősi hitvilága
2004. Szeptember 20. 9:47:05

A magyarok õsi hitvilága

Táltos, avagy sámán?

A pogány magyarság hitvilágának megismerése lényegében összehasonlító kutatás eredménye. Össze kel hasonlítani a magyar népi kultúra jelenségeit a környezõ népek megfelelõ kultúrjelenségeivel. Amikor ebbõl az összehasonlításból az derül ki, hogy a magyar jelenségek a szomszédjaink népi mûveltségébõl nem származtathatók, akkor rokonnépeink és a velük történeti kapcsolatban állt, vagy álló népek sámánhitének megfelelõ képzeteivel kell egybevetnünk azokat. A kutatások szerint a sámánisztikus világkép alkothatta a pogány magyarság világfelfogásának a gerincét. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ez a világfelfogás aligha lehetett homogén, hiszen a maga a pogány magyarság sem volt az. Az egykori világkép, mivel az azt összetartó erõ, vagyis a benne való hit megszûnt, egyre inkább alkotórészeire hullott. - Szükség van annak a ténynek a megállapítására, miszerint a sámánizmus nem vallás, a szónak a teljes értelmében: nem ismeri az embertõl alapvetõen különbözõ, természetfeletti, tökéletes Isten fogalmát és ahhoz fûzõdõ etikai kapcsolatot. - Ezek az alkotóelemek más formában, pl.: hiedelmek, hiedelemmondák, mesemotívumok, rituális énekekként éltek tovább, s napjainkig megõrzõdtek a magyar népi kultúrában. Ez a néprajzi anyag, kiegészítve a nyelv, az írásos emlékek, továbbá a régészeti leletek néhány idevágó adatával, szolgáltatja azt a forráscsoportot, amelynek komplex vizsgálata révén rekonstruálható az egykori magyar hitvilág. Ezekbõl a forrásocsoportokból csak néhány sajátságos példát emelek ki -a kis terjedelem miatt - hogy bemutassam a magyar néphit és a sámánisztikus kultúra közötti kapcsolatot.

A Táltos

Túrkeve város körözési jegyzõkönyvébõl közli Gyõrffy István a békési születésû Csuba Ferenc leírását. Ez a Csuba Ferenc már tizenkét éve azzal hitegeti a népet, hogy õ táltos és meglátja a földbe rejtett kincset. Azon rossz szemeit csodálatosan forgatja nagyon tudja szóval, sõt énekléssel is tódíttya a dolgot, azonban a magyar versek mondására csodálatosan nagy hajlandósága van. A magyar folklór szokott hangulatában a táltos sajátságos személye egyedi színfoltot képez. A boszorkányperek adataiból élesen kiütközik a különbség a közép-európai boszorkány és a magyar táltos között. Mivel ezek írásos emlékek, sokat tanulhatunk belõlük és megfelelõ alapot nyújt a környezõ népek és az uráli rokonnépek hitvilágával való összehasonlítására.

1725, Bartha Andrásné pere: -Kitõl tanulta az orvoslást, mikor és hol, könnyen-e? -Az orvoslást tanulta bátyjától, Balási Páltól, s maga is táltos, Ersók leánya is, úgy született is két foggal az ínye között. - Tanított-e másokat reá, kiket és mi módon? A táltosságra nem tanított senkit, mert azt az Isten anyja méhiben úgy formálja. - Ha táltos micsoda erejek, s tisztek van a táltosoknak? - Viaskodnak az égben a birodalomért. - Gyalog ment-e oda, vagy másképp? - Az Isten vitte a maga szárnyai alatt és szárnyakat ad, mint a madárnak.

Noha példánkban a honnan tanulta kérdésre Bartha Andrásné szintén a tanulta igét használja, mondata második felébõl kitünik, hogy táltosnak születni kell. A magyar táltos természetellenes születési jegyei, illetve feltételei: ujjhiány, ujjtöblet, foggal születés, azaz fölös csont, - akinek nincs fölös csontja, az nem lehet sámán - nagy erõ, mindjárt születéskor emberré válás. Gyermekkorában a közönséges gyermekektõl eltérõ módon viselkedik: patológikus tünetek mutatkoznak rajta (emberkerülõ, nyugtalan stb.) Késõbb ezek a tünetek tovább fokozódnak, látomásai lesznek. Táltos mivoltukra jellemzõ: huzamos alvás, a pénz meglátása a földben; késõbb a regölés, éneklés. Bosszúból vihart tudnak kelteni; de ha megkapják a tejet, segítõkészek. Annak ellenére, hogyha a gyermek nyílvánvalóan táltosnak született, szülei feltétlenül, õ maga ritkán, igyekszik elkerülni ezt a hivatást. Az ellenszegülés azonban hiábavaló, a természetfeletti lények ismételten eljönnek hozzá. Ha a jelölt és hozzátartozói végleg ellenszegülnek a táltos akaratának és nem engedik elvinni a gyermeket, akkor a táltosok a jelöltet megnyomorítják. Egyes feljegyzések szerint, ha a bábaasszonynak sikerül kihúzni a csecsemõ fogá, úgy a gyermek elveszti a táltosságát.

A magyar néphitnek a leendõ táltoshoz fûzõdõ hiedelemcsoportja és a sámánhitû népek sámánjelöltjének képzetköre között mutatkozó azonosság kétségtelenné teszi, […] hogy a magyar táltos kiválasztása a vogul, osztják, lapp, stb. Illetve altaji török, jakut sámán kiválasztásához hasonlóan történt. -Írja Diószegi - Eliade vallástörténész a sámáizmust archetípusnak tartja, amely látszólag idõtlen minõség. Könyvében, szinte minden vallásnál, hiedelemnél megemlíti a sámánizmussal való kapcsolatot. A primitív vallások alapelemei fellelhetõk a legtöbb vallásban. De nem szabad abba a hibába esni, hogy azonosítsuk õket. A primitív társadalomban, így a szibériai népeknél is megtalálhatjuk azt, amit közösségi mágiának nevezhetnénk, azaz azt a varázslatot, amelyet az egész közösség érdekében végeznek. Mindenütt, ahol a közjó érdekében végzett ilyenfajta szertarttással találkozunk, nyílvánvaló, hogy a mágikus cselekményt gyakorló személy nem magánszemély többé, hanem bizonyos fokon közfunkcionáriussá válik. A magyar táltos viszont szabályosan menekül a társadalom elõl. Nem tudok olyan feljegyzésrõl sem, ami arról szólna vagy arra utalna, hogy a táltos közösségi munkát végez. Sõt a társadalom maga is kitaszítja. Csak a településtõl távol - tanyán - élõ vagy vándorló táltosokról hallunk.

A táltos-történetekbõl levezetve, az eredeti táltos totemisztikus perszonifikáció, míg a sámán csak a lélek, szellem tartózkodási helye, azaz csak közvetítõ az istenek és az emberek között. A táltos élõ fétis, ha ilyenrõl szó lehet. A táltos általában csak a szegény embereket keresi fel a faluvégi utolsó házakban, s ott tejet kér, mást el nem fogad. A tej a varázsjegyek közzül az egyik legfontosabb, mágikus felnagyításban mindenféle táplálékot jelent. A táltost, mint majd látni fogjuk -a totemisten nemzi, éppen ezért Földanya fia, szükségképpen az anyatej táplálja. Példa a totemnemzésre: Láposi Sándor régen - még gyermekkorában - halotta édesapjától: a Kosarasnál, a nádas szélén egy szerepi leányra ráugrott egy különös nagy farkas, és »megnyomta«. Mikor eljött az ideje, a lánynak nagy erõs fia született, sûrû, nagy fekete haja, cigány bõre volt, és egy farkasfog volt a szájában. Hétesztendõs korában már szõrösödött a melle meg az ágyéka; az ereje, pedig úgy megnõtt, hogy nem bírtak vele a legények. Példa a táltos totem-jegy inkarnációjára: Nagyapám ahogy elaludt, megjelent neki egy õsz-öregember: megmutatta nagyapámnak, hogy merre vannak a Mária Terézia tallérok elásva. Reggel alig tudták felkõteni, olyan mélyen aludt. Elmondta, hogy mit látott. Nem akarták elhinni a többiek, csak azután, hogy meglátták a jegyet a bajuszán. Egy fehér jegy maradt rajta, és minden holdváltozáskor egyik oldalról a másikra ment. Hét év múlva eltünt a jegy. A fejlõdés folyamán, a totem-animista szinkretizmus idején a táltos fõpappá válik. A táltos elnevezés, a feljegyzések szerint elválik a varázslótól, de sámánról még nincs szó. A Biblia körülírtan így sorolja fel a táltos, sámán neveit: Ne találtassék teközötted aki az õ fiát vagy lányát átvigye a tûzön, se jövendõmondó, se igézõ, se jegymagyarázó, se varázsló; se bûbájos, se ördöngõstõl tudakozó, se titokfejtõ, se halottidézõ. (5móz. 18:10-11.) E kifejezések elemzésekor a következõ eredményre jutunk: totemmágia a tûzugrálás (pogány házasságkötés), a jövendõmondás (a táltos meglátja a földben a kincset a jegymagyarázás (csillagjóslás). Ezzel szemben: az igézõ, bûbájos ördöngös, titokfejtõ (animista jós), halottidézõ mind a sámán neve, tekintettel arra, hogy ezek a jelölések animista mágiát jelentenek. A varázsló megnevezés itt még a többi mellett van, csak késõbb lesz gyûjtõfogalom, amikor összefogja mind a totemista mind az animista elnevezéseket. Talán az egyik oka, hogy a kutatók egy nevezõre hozták a táltos és a sámán fogalmát. A néphagyomány azonban tudja, hogy különböznek egymástól. Azért nevezi az egyiket táltosnak, a másokat boszorkánynak. (A boszorkány megnevezés nem feltétlenül vonatkozik nõre -mint ahogy azt ma általánosan elterjedt.)

Az elrejtezés

A fentemlített nagypapa mély alvása általánosan jellemzõ a táltosokra és az azzá való váláshoz. A táltosok a sárrétiek szerint olyan emberek voltak, akik mikor rájok jött a révületjek, olyankor elindultak bolyongani. Más vidéken rejtezésnek mondják a táltos révületét. A moldvai csángóknál például a táltos, ha közönséges emberek számára titkos dolgot akartak megtudni tõle, mint ki meg volt halva úgy elaludt, akkor úgy elrejtezett. Mikor felébredt, akkor mondott. (Választ a kérdésekre) A bukovinai székelyek úgy tudják, a féltáltosoknak olyan napjai, órái vannak, mikor rájuk jön, lefeküsznek, ëlesznek, mennek a másvilágra. A lelki megy el.A lelkek értekeznek. Ott van az ágyba a teste, de a lelke jár, kóborol. Nincs az esze ezen a világon, a túlvilágon van akkor az esze. - A féltáltos egy-másfél óra hosszáig szokott elenni. A léleknek a testtõl való eltávozása egyértelmûen animista jellemvonás. Ugyanilyen testelhagyást figyeltek meg a sámánvallású-népek között is. A sámán eszméletlensége természetesen az összes sámáhitû népek révülésére jellemzõ: általános vonása ez a sámánextázisnak. Makra Sándor azonban azt írja: A táltos álma nem eksztázis (önkivületi állapot), mint a sámáné, hanem totemisteni földönkívüli tartózkodás. Mármost akkor hol van a táltos lelke, illetve a táltos maga? A dolog titka vagy az, hogy a táltos személye állandó fejlõdésben volt, így megõrzött különbözõ totem-animista szinkretizmusra jellemzõ jellemzõket vagy a népkeveredés következtében a hasonló megnyílvánulásoknak azonos tartalmat tulajdonítottak. Az európai népek körében - miként a világ minden népénél - élnek extatikus jelenségek. Ezek tartalomban mind megegyeznek egymással: az eksztázis révén érintkezni lehet a természetfeletti lényekkel. Ez általános emberi elképzelés. A tartalom azonban formályában, megnyílvánulási módjában már jól körülhatárolható különbségeket mutat. A táltos viaskodás elõtt csak úgy egyszerûen elalszik, smély álomba kerül. Álmában szerez tudomást róla, nikor és hol és miért kell viaskodnia. Rendszerint bika vagy csõdör képében. Mindig így találkoznak a táltosok.

Táltos viadal

A született táltos úgy nyeri el a teljes >tudományt<, hogy kiállja a próbát, azaz bikává vagy csõdõrré változott alakban megvív a szintén átváltozott vén táltosokkal a határ valamelyik halmán, kis porongján. A viaskodásra, bírkózásra >próbán< túl is gyakran sor kerül A viadal nemcsak a vén táltossal, hanem animista testet öltéssel (fekete, kormos bika) is történhet. Az öreg táltosnak kell megvívnia a fiatallal, s a termászet rendje szerint a fiatal gyõz. Az animizmusban viszont a táltos, mint állat-totem, a sámánnal, mint testet öltéssel viaskodik, s a mágikus törvény szerint általában gyõz. Akad néhány olyan adat is, mely mintha azt sejtetné, hogy a táltos mely itt (sámánként értelmezhetõ) nem alakul át testileg, hanem elrejtezett állapotában, a révület ideje alatt a párája ölti fel a viaskodó állat alakját, s ha legyõzetik a sámán is meghal. A totemet az animától a színérõl lehet megkülönbeztetni: a fekete az ártó, vihart keltõ, pusztító; a fehér a segítõ. Heves megyébõl idézzük a bikaalakban vívott alábbi táltosküzdelmet: A tátosoknak vót kijelölt éjszakájuk, akkor birkóztak, megmarakodtak, mint a bika. Vót nekik olyan helyük, ahol viaskodtak. Bikának változnak és úgy viaskodnak; füstös vagy fekete és fehér bika alakban A táltosviadalok jellemzõi: A táltos viaskodás elõtt mély álomba merül. Bika, ritkább esetben csõdör alakban viaskodik. A táltosviadalt szélvihar kiséri (táltosszél). A viaskodás helye halom vagy laponyag, porong. A viaskodás után a táltos kimerült, fáradt, hagyják pihenni, gyakran tejet kér. A viaskodás kizárólagos célja a kedvezõtlen idõjárás elhárítása. A bemutatott példákkal megegyezõ elbeszéléseket ismeri az egész magyar etnikum. Szomszédos népeink körében ez a képzetkör - eddigi ismereteink szerint- ismeretlen. Ezzel szemben a sámánhitû népek körében általánosan ismert az állatlakban való viaskodás képzete. Ám amíg táltosaink személyesen, azaz valóságos bár átalakult testtel küzdenek, addig a sámánhitûeknél - noha nehezen eldönthetõen - a szembenálló sámánok lelke viaskodik. Egy vogul példában a sámán a megrontott beteg fölött sámánkodik, elmondja a megrontás ellen való isten idézetet: …közben az istenidézõ férfira (sámánra) az isten heve, bálvány heve jön rá, (vagyis elrévül) a megrontó, vagy bosszúságot okozó ember bálványalakja ím az õ bálványalakjához jött. Amint megjött, egymásnak neki mentek. Miközben a folyó alvidéke felõl valami 'pockos kántor' (medve) termett elõ, a folyó felvidéke felõl egy vas jávorbika termett elõ. (A sámán úgy megíjedt, hogy) im a szánja alá bújt el. A szán alól, amint elõjött, a vas jávorbika és a medve öreg im birokra kelve összefogódzkodtak. Hosszú ideig ügyeskedtek, vagy rövid ideig ügyeskedtek, a vas jávorbikának két homlokszarva letört, a medve öregnek egik elsõ foga kitört. Azután im kétfelé válva távoztak. Hazatértek két vidéken lévõ falujukba. A megrontó ember elpusztult, a pocakja föpukkadt. Az istenigézés dolga im ilyesnemû. >>A teleut sámánok viaskodó állata a tin-bura; ezt szellem állatnak fordítják A tin azonban nem egyszerûen szellem van lélek jelentése is. Az észak-eurázsiai népek kétféle lelket ismernek: lélekzetlelket és szabadlelket. A tin szó pedig a tin- lélekzeni igébõl származik A tin-bura tehát a sámán lelke<< Az, hogy a sámán állatalakja mögött a sámán révülésekor testét elhagyó életlelke rejlik, több népcsoportnak a viaskodó állatra alkalmazott szavából levezethetõ. A táltosviadalban viszont a táltos-maga vesz részt.

A sámán és a táltos közötti különbségek igen, kicsik ám mégiscsak arra mutatnak, hogy a kettõ nem ugyanaz. Gyakran megfigyelhetõ modern vallásokban is, hogy a kultusz ugyanaz, viszont a tartalom, a mögötte rejlõ dogmatika merõben különbözik. Egyelõre több minden szól a sámán-táltos azonosság mellett, mint ellenne. A különbség részletes bemutatása egy nagyobb lélegzetvételû munkát ami viszont megfelelõ néprajzi és archeológiai kutatást igényelne.

Felhasznált és figyelembe vett irodalom

D.Dr. Csohány János: A keresztyénség elsõ évezrede, Debrecen 1982

Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága

Horváthné Schmidt Ilona: A sámánisztikus világkép alapszimbólumai, elõadás, Budapest 1997. Május 16.

J. G. Frazer: Az aranyág, Gondolat, Budapest 1961

Luby Margit gyûjtései in Yliaster Daleth: Mágia, Édesvíz Kiadó Budapest, 1992

Makra Sándor: A mágia, Magvetõ kiadó Budapest, 1988

Mircea Eliade: Vallási eszmék és hiedelmek története, Osiris Kiadó, Budapest 1995

Dr. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások, Universum reprint Szeged, 1990

Dr. Varga Zsigmond: Általános vallástörténet, Debrecen 1932